Személyes találkozó 3. – A komponens

Márciusban ismét találkoztunk a partneriskolánkkal, de most ők látogattak el hozzánk. A nagyari Luby-kastély,| Interaktív Múzeum és Antik Rózsák Kertje volt a találkozó helyszíne. Itt elmesélték a kastély történetét, hogy Luby Géza építtette 1879-ben a menyasszonya érkezésére, valamint, hogy a 20. század elején a család anyagi gondok miatt eladni kényszerült, de rövid idő elteltével ismét a Luby család tulajdonába került. Az államosítás után általános iskolaként működött. 2010-ben vásárolta meg a kastélyt Szabó Zoltán, aki felújította. Azóta interaktív múzeumként működik és rendezvényeknek ad helyet.

Szó volt magáról a Luby családról is, amelynek a tagjai eredetileg felvidéki származásúak voltak és szoros kapcsolatot ápoltak Kölcsey Ferenccel, Petőfi Sándorral és Hermán Ottóval. A család Petőfi Sándorhoz kapcsolódó barátsága híresen jó volt, a költő nem egyszer vendégeskedett náluk. Petőfi Sándor Szatmárban  töltött idejéről vetítettek nekünk egy történelmi filmet a konferencia terembe.

Megnéztük az interaktív kiállításokat, ahol a gyerekek a szabaduló szobában kipróbálhatták mennyire kreatívak a helyzetek megoldásában, majd egy érdekes tesztet töltöttek ki a Luby kastély történetével kapcsolatban. Ezután sétáltunk a rózsakertben, ahol tanulóink ismerkedtek a partneriskola diákjaival, beszélgettek egymással. Utolsó programként megnéztük a Pálmaházat, ahol több száz különleges növényt mutattak be nekünk. Jó hangulatban telt el az idő.

Másnap bevezető és táncház programon vettünk részt, majd irodalmi emlékhelyeket kerestük fel településünkön, helytörténeti barangoláson és egyéb szabadidős programokon vettünk részt.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.