Kulturális program 2. – Pankotay Ygor és Goztola Krisztina

2018.04. 02-án látogatott el iskolánkba Pankotai Ygor színművész és Gosztola Krisztina színművésznő.

Pankotai Ygor a Magyar Kultúra Egyesült Államok Nyugati Parti Nagykövete, míg Gosztola Krisztina nemzetközileg elismert filmszínésznő.

Az előadás interaktív formában zajlott, amelyben bemutatták a színházi rendezéshez kapcsolódó valamennyi szakmát. Az interaktív előadás a község Művelődési Házának nagytermében került megrendezésre. Az előadók vezetésével a tanulók belekóstolhattak a színházi szakmák rejtelmeibe. A tanulóink feladatokat is kaptak az előadás során, ezzel is bevonták őket a bemutatóba, így a diákok közül került ki a rendezőasszisztens, a hangmérnök, a súgó, a világító, az operatőr. A feldolgozott jelenet Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig című regényének színdarab változatából származott. A tanulók az előadás végén egyhangúan azt a véleményt fogalmazták meg, hogy nagyon jól érezték magukat ezen a tartalmas, érdekes és mozgalmas bemutató előadáson. Ehhez nagymértékben hozzájárult a színművész páros gyerekekhez való hozzáállása, mivel a tanulóink maguktól jelentkeztek a feladatra, nem kellett őket noszogatni. A páros végig partnerként tekintett a diákjainkra.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.