Kulturális program 10. – Patai Anna

2019. szeptember 13-án iskolánkba látogatott Patai Anna, aki a Megasztárból már jól ismert énekes. A gyerekek nagy izgalommal várták, mert már fellépet az iskolánkban és akkor is nagy sikere volt, ezért nagyon közvetlen volt a kapcsolt közte és a gyerekek között.  Az  előadáson többek között saját és ismert énekesek dalait adta elő.

Az előadó közvetlen viselkedésével is hozzájárult a koncert hangulatához. Néhány mondatban bemutatkozott azoknak a tanulóknak, akikkel még nem találkozott, elmondta, hogy 11 évesen vált országszerte híressé 2010-ben a Megasztár zenei tehetségkutató műsor révén.  A gyerekek az első perctől kezdve felszabadultak voltak, tapssal kísérték a dalokat az előadás végére már együtt énekeltek az előadóval, igazi vidám, felszabadult hangulat alakult ki.

A koncert végén közös fotót készített a gyerekekkel.

A műsor változatos és szórakoztató volt mind a tanulók, mind pedig a tanárok számára.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.