Kulturális program 1. – Bakos-Kiss Gábor

2018. február 22-én ellátogatott hozzánk Bakos-Kiss Gábor színművész, a Nemzeti Színház társulati tagja. Bemutatta röviden az életútját. A gyerekek korosztályának megfelelően kiválasztott mély átéléssel közvetített versekkel teremtette meg a hangulatot. Figyelt arra is, hogy a költőket bemutassa, Romhányi József Szamárfül című kötetéből szavalt verseket, az előadását a gyerekek élvezettel hallgatták. Interaktív előadásával próbálta előhívni a gyerekek előzetes ismereteit. Részletesen kitért a hangszerek csoportosítására, a vers és az zene kapcsolatára. Nagy tetszést aratott tanulóink körében a Valahol Európában című musical A dal című betétdalának előadása.

Megtudtuk azt is, hogy halandzsa nyelven is bármit elő lehet adni úgy, hogy a közönség azt megértse. Csak ügyesen kell használni a nonverbális eszközöket.

Közös énekléssel jó hangulatot teremtett. Bemutatta a nyelvi formákon kívüli érzelmi közvetítő eszközöket, a színészmesterség alapjait. Közvetlen hangnemével, pozitív kisugárzásával feledhetetlen élményt nyújtott gyermekeink számára.

 

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.