Heti foglalkozások 71.

Heti tematikus foglalkozás A komponens

Mai foglalkozás során a karácsonyról volt szó, mindenki elmondta idei élményeit, érzéseit. Sokan kifejtették azt is, hogy milyen információkat láttak vagy olvastak a közösségi médiában, amelyek szintén a karácsony változásairól szólt. A diákok végig aktívak, érdeklődőek voltak.

 Heti tematikus foglalkozás B komponens: EU

Mai foglakozás során Európai Unióval kapcsolatos játékos feladatokat oldottunk meg. A feladatok között volt hiányos szöveg kiegészítése, szövegértés, ábraelemzés is. A foglalkozás végén activityztünk, amely szintén az Európai Unióval volt kapcsolatos.

Német nyelvi foglalkozás

E foglalkozás keretében új témakörként jelöltük meg az ünnepeket, mint új tartalmat. Az új témával kapcsolatos szavak átismétlése, gondolattérkép segítségével. Mondatalkotás az adott témakörben, rövid szöveg alkotás önállóan és annak javítása megbeszélése. Hallásgyakorlatok alkalmazása a helyes kiejtés gyakorlása.

Magyar nyelv és irodalom tantárgyi fejlesztő foglalkozás

Ezen a foglalkozáson a Víztározó a Szahara alatt című szöveget dolgoztuk fel. A gyerekek egy feladatlapot oldottak meg. Kérdésekre kellett válaszolniuk a Szahara éghajlatával kapcsolatban, szómagyarázatokat készítettek. Meg kellet határozniuk, hogy milyen országban fekszik a Szahara, majd rövid fogalmazást írtak arról, hogy mi lehetne a világ nyolcadik csodája. A gyerekek munkáját folyamatosan ellenőriztem és értékeltem.

Matematika tantárgyi fejlesztő foglalkozás

A mai foglalkozás első részében ismételtük a szorzó- és bennfoglaló táblát párokban. Ezt követően a geometriai alapismereteket elevenítettük fel. A táblánál frontális osztálymunkában megoldottunk egy térfogat számítással kapcsolatos feladatot. A második részében egyszerű nyitott mondatokat, zárójeles feladatokat oldottunk meg, amelyeket most is ellenőriztünk. A foglalkozás végén dicsértem, jutalmaztam a jól teljesítőket.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.