Heti foglalkozások 49.

Heti tematikus foglalkozás A komponens

Mai alkalommal a korábbi órákon szól volt témákhoz kapcsolódva szövegértéseket, forrásrészleteket elemeztünk, melyeket a SMART – táblán ellenőriztünk. Csoportban és párokban is dolgoztunk, hogy még hatékonyabb legyen a munka. Az egész foglalkozáson végig aktívak voltak a tanulók, akik érdeklődve dolgoztak.

Heti tematikus foglalkozás B komponens: EU

Mai foglalkozás során szituációs feladatokat oldottunk meg, majd játékos formában kvízek és feladatlapok megoldásával ismételtük át az Európai Unióról eddig tanult információkat. A tanulók élvezték a foglalkozást, örömmel és nagy kedvvel vették bele magukat a feladatok megoldásába.

Német nyelvi foglalkozás

Wiederholung!

Az eddig tanultak átismétlése, szavak névelővel való kiegészítése, főnevek többes számának gyakorlása, szavak kiegészítése határozatlan névelővel. Párbeszéd alkotása megadott téma alapján. Játékos feladatok a digitális táblán. Daltanulás.

Magyar nyelv és irodalom tantárgyi fejlesztő foglalkozás

Ezen a foglalkozáson a Májkrém című szöveget dolgoztuk fel. A szöveget közösen olvastuk el. Ezután a gyerekek a szöveghez készített feladatlapot oldották meg csoportmunkában. Az ellenőrzés tanári irányítással csoportban történt.

Matematika tantárgyi fejlesztő foglalkozás

A foglalkozás elején bevezetésként egyszerű műveletsorokat oldottunk meg, majd gyakoroltuk a szorzó – és bennfoglaló táblát páros munkában. Ezután a hétköznapi életből vett szöveges feladatokat oldottak meg a tanulók. A foglalkozás második részében terület és térfogat számításra helyeztük a hangsúlyt. Megbeszéltük a megoldás menetét, majd páros munkában oldották meg a gyerekek a feladatokat. Most is jutalmaztam a jól teljesítőket.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.