Heti foglalkozások 43.

Heti tematikus foglalkozás A komponens

A mai alkalommal az egészséges életmódhoz kapcsolódva csoport – és páros munkában dolgoztak a tanulók, akik főleg az egészséges táplálkozással kapcsolatosan oldottak meg feladatokat, képrejtvényeket, hiányos szövegek kiegészítését és forráselemző, szövegértő feladatokat.

Heti tematikus foglalkozás B komponens: EU

Mai alkalommal a déli határ mentén élő magyarokkal foglalkoztunk, akik a mai Szerbiában, Horvátországban és Boszniában élnek. Képeket, videókat, képeket és animációkat néztünk ezekről, majd közösen megbeszéltük a látottakat és hallottakat. Ezekben az országokban még nem jártak tanulóink, így a saját élményeikkel nem tudták gazdagítani a foglalkozást.

Magyar nyelv és irodalom tantárgyi fejlesztő foglalkozás

Ezen a foglalkozáson Daniss Győző: Lassan öregedünk című írását dolgoztuk fel. Ez a szöveg a magyarázó típusú szövegek közzé tartozik. A szöveghez feladatlapot készítettem ezt kellett a gyerekeknek csoportmunkában megoldani.

Matematika tantárgyi fejlesztő foglalkozás

Ezen a foglalkozáson az eddig tanultakat ismételtük át kérdezz – felelek módszerrel. Ezt követően gyakoroltuk az alapműveleteket frontális osztálymunkában. A második részben a háromszög, téglapap, négyzet kerület – és területszámításával foglalkoztunk. A hátralévő időben a mértékváltásokat gyakoroltuk párokban. Mint mindig most is jutalmaztam a jól teljesítő diákokat.

Német nyelvi foglalkozás

Mondatok fordítása magyarról németre. Igék ragozása Esz/3 személyben dialógusok szóbeli gyakorlatok mondatok leírása. Az igék helyesírása nyelvtani gyakorlatok.  Hiányos mondatok kiegészítése igékkel. szövegkiegészítés hallás alapján. Szabadidős tevékenységek  megnevezése. Beszélgetés a hobbyról, kedvenc időtöltésről szabadidős tevékenységről.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.