Heti foglalkozások 38.

Heti tematikus foglalkozás A komponens

Elkezdtük a Farsangra hangolódást, amely során videókat, képeket néztünk erről a hagyományőrzésről. Majd nosztalgiázásként felelevenítettük a korábbi évek farsangjait, ezekről néztünk felvételeket. A tanulók nagyon élvezték a foglalkozást.

Heti tematikus foglalkozás B komponens: EU

Mai alkalommal Európai Uniós képeket, kvízeket és feladatokat oldottunk meg. Ezek során a már oly sokszor említett szituációs feladatokat szerették legjobban. Kipróbáltuk a Tabu nevű játékot az Európai Unióval kapcsolatos ismeretekről.

Német nyelvi foglalkozás

E foglalkozás alkalmával csoportban oldottak a tanulók feladatokat. Az első csoport főneveket, a második igéket a harmadik pedig mellékneveket gyűjtött. A feladatok után a gyűjtött szavakból mondatalkotás közösen. A foglalkozás végén játékos feladat a digitális táblán

Magyar nyelv és irodalom tantárgyi fejlesztő foglalkozás

A mai foglalkozáson az MP3- lejátszó használati utasítására vonatkozó dokumentum típusú szöveget dolgoztuk fel. Legelőször megbeszéltük azt hogy, egy dokumentum típusú szöveget hogyan kell feldolgozni. A gyerekek rájöttek, hogy egy használati utasítást kell elemezniük. A legfontosabb tudnivalók más betűtípussal, kiemelve vannak a szövegben. Ezután csoportmunkában megoldottuk a szöveghez kapcsolódó feladatlapot.

Matematika tantárgyi fejlesztő foglalkozás

Az első részben műveletsorokat oldottunk meg, majd gyakoroltuk a mértékváltást. Ezután a kerekítés szabályait elevenítettük fel. A második részben zárójeles feladatokat oldottunk meg, majd a felszín és térfogat számítással foglalkoztunk. A foglalkozás végén a tanulók egymástól kérdezték a szorzó és a bennfoglaló táblát. A végén a jól teljesítő tanulókat jutalmaztam.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.