Heti foglalkozások 33.

Heti tematikus foglalkozás A komponens

Mai foglalkozás során a karácsonyról volt szó, mindenki elmondta idei élményeit, érzéseit. Sokan kifejtették azt is, hogy milyen információkat láttak vagy olvastak a közösségi médiában, amelyek szintén a karácsony változásairól szólt. A diákok végig aktívak, érdeklődőek voltak.

 Heti tematikus foglalkozás B komponens: EU

Mai foglakozás során Európai Unióval kapcsolatos játékos feladatokat oldottunk meg. A feladatok között volt hiányos szöveg kiegészítése, szövegértés, ábraelemzés is. A foglalkozás végén activityztünk, amely szintén az Európai Unióval volt kapcsolatos.

Német nyelvi foglalkozás

E foglalkozás alkalmával fonetikai gyakorlatokat végeztünk. Tanult szavak hallás utáni leírása, rövid kijelentő és kérdő mondatok valamint hallott szöveg leírása volt a feladat. Köszönési formák egyes napszakokban:( Guten Morgen, Gute Nacht).Köszönési formák gyerekek és felnőttek között. Kérdés válasz gyakorlása különböző kérdőszókkal. Kérdőszavas kérdő mondatok és nem kérdőszavas kérdő mondatok gyakorlása,nyelvtani szabályának megbeszélése.

Magyar nyelv és irodalom tantárgyi fejlesztő foglalkozás

A mai foglalkozáson Katona Imre József a Nyelvöltő nyelvöltő: Gárdonyi Géza Tibeti Titkos Írása (részlet) című szövegét dolgoztuk fel csoportbontásban. A magyarázó típusú szöveget dolgoztunk fel. Véleményt kellett megfogalmazni a címről, és rövid fogalmazást kellett írni arról, hogy hogyan jellemezte Gárdonyit egy írótársa. A foglalkozás második részében az energiáról okosan – Energiahatékonyságok a mindennapokra című magyarázó szöveghez tartozó feladatlapot oldottunk meg.

Matematika tantárgyi fejlesztő foglalkozás

A szorzótábla átismétlése után a matematika geometriai részével foglalkoztunk. Gyakoroltuk a körző, vonalzó helyes használatát és egyszerű szerkesztéseket végeztünk el egyénileg. A tanulók egyéni, majd páros munkában dolgoztak. A foglalkozás második részében kerület, terület és térfogat számítással kapcsolatos feladatokat oldottak meg a gyerekek csoportmunkában.

Mint mindig most is jutalmaztam.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.