Tematikus foglalkozás – A komponens
Az utolsó foglalkozáson átismételtük az önkéntesség jelentőségét, s hogy a tanulók nyitott szemmel járjanak, keressék a környezetükben az önkéntes feladatvállalás lehetőségét.
Tematikus foglalkozás – B komponens
Egy játékos vetélkedő keretében felmértük, hogy a gyerekek az elmúlt fél évben mi mindent tanultak az EU-ról. Mi volt az, ami igazán megragadt bennük. Nagyon ügyesen teljesítettek.
Német nyelvi foglalkozás
E foglalkozás keretében átismételtük az eddig tanultakat, játékos feladatok formájában. Mondatalkotás önállóan az eddig tanult szavak felhasználásával, egyszerű mondatok alkotása . Szituációs játék párban megadott téma alapján. A témakör szerint szövegalkotás.
Magyar nyelv és irodalom tantárgyi fejlesztő foglalkozás
Ezen a foglalkozáson a Mitől roppan a csokoládé? című szöveget dolgoztuk fel. Csoportosítottuk a szöveg alapján a csokoládé evési szokásokat, a gyerekek azt a feladatot kapták, hogy csokoládé mesterré vállaljanak és így foglalják össze a csokoládé kóstolás legfontosabb szabályait. A foglalkozás végén reklámszöveget kellett írniuk egy csokoládé fajtához. A szövegnek legalább öt mondatból kellett állnia és meg kellett felelnie a reklámszöveg sajátosságainak.
Matematika tantárgyi fejlesztő foglalkozás
A foglalkozás első részében átismételtük azokat a témaköröket, amelyekkel foglalkoztunk. A feladatokat algebrai és geometriai témakörökből választottuk. A tanulók egyéni, páros és csoportmunkában is dolgoztak. A második részben közösen értékeltük a foglalkozásokon elért eredményeket, különösen kitérve a legjobban dolgozó, teljesítő tanulókra.