Előadás: Érzékenyítő tréning

2018.09.18-án A Kisari Kölcsey Ferenc Általános Iskola tanulói (B komponens) játékos előadás keretében érzékenyítő tréningen vettek részt. Az előadás kilenc órakor kezdődött, Szabó Márk vezetésével.

A terem berendezése után a gyerekek megismerkedtek a tréning vezetőjével, majd elkezdődött a közös játék. Csoportokban különféle játékok segítségével a felnőtt világban való eligazodást gyakorolhatták a tanulók. Olyan feladatokat kaptak, amelyeket szívesen oldottak meg, közben betartották a tréningvezető utasításait, viselkedési normákat sajátítottak el. A gyerekek csak a szabályok pontos betartásával érhettek el sikert, a legtöbb feladatot csak közösen tudták eredményesen megoldani, ezzel fejlődött az együttműködési képességük.

A mozgásos játékok során vigyázniuk kellett egymásra, a közösség célja fontosabb volt egyéni sikereiknél. Nagyon jó hangulatban telt a foglalkozás, felszabadultan játszottak a gyerekek, a feladatok megoldása közben a versek is fontos szerepet kaptak. A tanulók önkifejezése is fejlődött, a megszokottól eltérő keretek között könnyebben nyilvánultak meg, fejezték ki gondolataikat, mondták el véleményüket. A negyvenöt perces foglalkozás alatt a művészetpedagógia is szerepet kapott.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.