Heti foglalkozások 11.

Tematikus foglalkozás A mai foglalkozás alkalmával az interneten néztünk önkéntességről szóló videókat, képeket. A közös vetítés után mindenki megnézhette újból a videókat, majd ezekből kellett egy rövid átfogó beszámolót készíteniük, amelynek középpontjában az önkéntesség volt. Tematikus foglalkozás 11. foglalkozás: Meghallgattuk az Unió himnuszát, készítettünk uniós zászlót. Összehasonlítottuk más országok zászlóival, jelképeivel.… Continue reading

Heti foglalkozások 10.

Tematikus foglalkozás A mai foglalkozás során szövegértő feladatokat oldottunk meg, amely az önkéntességről, azon belül is a Bátor Táborról szólt. A diákok csoportokban oldották meg a feladatlapot, majd közösen beszéltük meg az interaktív táblánál a helyes megoldásokat. A diákok aktívak voltak. Tematikus foglalkozás 10. foglalkozás: A gyermekek ismereteit felhasználva gyűjtöttük össze,… Continue reading

Heti foglalkozások 9.

Tematikus foglalkozás A mai alkalommal folytattuk az „Önkéntesek” című filmet, amit a diákok nagy figyelemmel nézték néztek. A filmet befejezve megbeszéltük a látottakat és a hallottakat. Arra a megállapításra jutottam, hogy a diákok élvezték és értették a filmnek a mondanivalóját, és úgy gondolom, hogy a közeljövőben ők is aktívan beállnak… Continue reading

Kulturális program 2. – Pankotay Ygor és Goztola Krisztina

2018.04. 02-án látogatott el iskolánkba Pankotai Ygor színművész és Gosztola Krisztina színművésznő. Pankotai Ygor a Magyar Kultúra Egyesült Államok Nyugati Parti Nagykövete, míg Gosztola Krisztina nemzetközileg elismert filmszínésznő. Az előadás interaktív formában zajlott, amelyben bemutatták a színházi rendezéshez kapcsolódó valamennyi szakmát. Az interaktív előadás a község Művelődési Házának nagytermében került… Continue reading

Heti foglalkozások 8.

Tematikus foglalkozás A mai alkalommal az „Önkéntesek” című filmet kezdtük el nézni a tanulókkal. Úgy gondolom, hogy ez a film jól mutatja be az önkéntesség által szolgált nemes célt, melyet széles körben kellene az emberiségnek is alkalmaznia, hogy segítsék, támogassák egymást az életben. Tematikus foglalkozás 8.  foglalkozás: Képek, videók segítségével mutattuk… Continue reading

Előadás: Önkéntesség – Kiss László

Testvériskolai pályázathoz kapcsolódóan iskolánkba látogatott Kiss László pedagógus, szakértő, akinek munkáját Bessenyei – és Csokonai díjjal, valamint a Magyar Kultúra Lovagja kitüntetéssel ismerték el. A vendég előadó az önkéntesség fontosságáról tartott egy tartalmas és interaktív előadást a jelenlévőknek. A diákok két csoportot alkottak, mivel ezzel egy időben zajlott Nagy Eszter… Continue reading

Heti foglalkozások 7.

Tematikus foglalkozás – “A” komponens Folytattuk az önkéntesség fontosságáról folytatott beszélgetéseket. A mai alkalommal a diákok is hoztak általuk készített prezentációkat és beszámolókat az önkéntességről. Voltak, akik a sportban, voltak, akik a betegek gondozásáról készítettek beszámolókat. Ezek a beszámolók is megérintették a tanulókat a témával kapcsolatban. Tematikus foglalkozás – “B”… Continue reading