Személyes találkozó 5. – A komponens

Keszthely – 2019.07.12-13.

Autóbusszal indultunk Keszthelyre, hogy ott találkozhassunk a testvériskolánk diákjaival és tanáraival. Kis csapatunk izgatottan várta a nagy találkozást és az előttünk álló kalandokat. Első megállónk a 18. századi barokk Festetics-kastély impozáns kertje volt, ahol találkoztunk testvériskolánk tanulóival és kísérőivel. Együtt ámultunk az épített kert gyepén ülve a kastély szépségén, előkerültek a telefonok és a gyerekek lázasan gyűjtötték az új emlékeket, amelyeket majd az otthoniaknak is megmutathatnak. Miután a kastély szökőkútjait is szerencsepénzekkel gazdagítottuk, a kert halastavát érintve közösen sétáltunk át végig a kastélymúzeumba, ahol már vártak minket a tárlatvezetőink. A gyerekeket 2 csoportba osztva, az egyik csoport a Vadászati Kiállítás, a másik csoport pedig a Modellvasút Kiállítás felé vette az irányt.  A gyerekek lelkesedését és érdeklődését mi sem mutatta jobban, mint hogy ki sem fogytak a tárlatvezetőkhöz intézett kérdésekből. A két tárlat megtekintése után a szállásunkra busszal érkeztünk, ahol már meleg vacsorával vártak bennünket. Második nap reggeli után elhagytuk a szállásunkat és busszal indultunk a Goldmark Károly Művelődési Központba. A buszról leszállva Keszthely város sétálóutcáján találtuk magunkat, ahol mindenkinek lehetősége volt fagyizni és szuveníreket vásárolni is. A számos műemlék jellegű és védettséget élvező épület között sétálva megérkeztünk az ország első Népmesepontjának is hely adó Művelődési Központba. A Népmesepont is megihletett bennünket, így felelevenítettük a gyerekekkel kedvenc gyermekkori meséink történeteit és szereplőit. Elhagyva a Művelődési Központ épületét a sétálóutca végén a Magyarok Nagyasszonya Plébánia tövében pihentünk meg. Frissítő pihenés után busszal mentünk a kikötőnek és a strandnak is helyt adó Parti sétányra, ahol együtt sétáltunk végig a rózsalugasok között, etettünk hattyúkat és élveztük a Balaton egyik leggyönyörűbb partszakaszának látványát. Nagy sikere volt a Keszthely felirat előtti fényképezkedésnek is. Késő délutáni indulás után az esti órákban rengeteg új élménnyel tele érkeztünk haza az autóbusszal.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.