Heti foglalkozások 52.

Heti tematikus foglalkozás A komponens

Mai foglalkozás során olyan sportolókkal foglalkoztunk, akiknek valamilyen baleset derékba törte a pályafutását, de nem adta fel, hanem folytatta az aktív sportot. A diákok egybehangzóan úgy fogalmaztak, hogy a valódi hősök és példaképek, akikre igazán fel lehet nézni.

Heti tematikus foglalkozás B komponens: EU

Mai foglalkozás alkalmával folytattuk az Unióval kapcsolatos feladatok megoldását. Kitértünk ismét az Európai Parlamenti Választásokra, amely az időpont közeledtével egyre inkább érdekli a tanulókat. A foglalkozás végén SMART – táblán értékeltük a feladatokat.

Német nyelvi foglalkozás

Mondatok fordítása magyarról németre. Játékos feladatok a határozott és határozatlan névelő ismétlésével. Mondatok kiegészítése   határozott névelővel. Párbeszéd kialakítása megadott téma alapján. Játékos feladatok. Teszt kitöltése. Német mondatok nyelvtani szabályainak megbeszélése.

Magyar nyelv és irodalom tantárgyi fejlesztő foglalkozás

Ezen a foglalkozáson Kosztolányi Dezső Igen rejtélyes história című novellájának részleteit olvastuk el, majd feladatokat oldottak meg a gyerekek csoportmunkában. Feleletválasztás és kifejtős feladatokat kellett megoldaniuk. A feladatokat közösen javítottuk, piros ponttal értékeltem a hibátlan megoldásokat.

Matematika tantárgyi fejlesztő foglalkozás

A foglalkozás első részében gyakoroltuk a szorzó és bennfoglaló táblát, majd zárójeles műveletsorokat oldottunk meg. Kihangsúlyoztuk, hogy a zárójel módosíthatja a műveletvégzés sorrendjét. A második részben geometriai témakörre váltottunk, ahol síkidomok, mértani testek felismerése volt a feladat. Ezt a számítástechnika terembe végeztük egy program segítségével.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.