2019. április 5.-én iskolánkban szerepelt Tarány Tamás az X-faktorból már jól ismert énekes. A gyerekek nagy izgalommal várták, hogy személyesen is találkozhassanak vele. Előzőleg az interneten megkeresték az énekest és meghallgatták a számait. Az előadáson, többek között a televíziós versenyen elhangzott dal is szerepelt.
Az előadó közvetlen viselkedésével is hozzájárult a koncert hangulatához. Néhány mondatban bemutatkozott tanulóinknak, elmondta, hogy 2011-en vett részt az X-faktorban és azóta sokszor fellépett különböző rendezvényeken. A gyerekek kezdetben visszafogottabban viselkedtek, de Tarány Tamás kezdeményezésére reagálva tapssal kísérték a dalokat az előadás végére igazi vidám, felszabadultabb hangulat alakult ki.
A projektbe bevont fiúk segítettek a terem berendezésében, a kért technikai felszerelés elhelyezésében, és nagyon örültek, hogy segíthetnek egy híres énekesnek.
A műsor változatos és szórakoztató volt mind a tanulók, mind pedig a tanárok számára.