Kulturális program 8. – Színházi előadás 2.

A mai délutánon a Váci Dunakanyar Színház dramatikus színházi előadását nézhettük meg és kapcsolódhattunk be ebbe a színes, modern és interaktív előadásba. A „Rabok legyünk, vagy szabadok?” című előadásra iskolánk egyik termébe került sor. Az előadás teljes mértékben szakít a szokványos, tradicionális ünnepi megemlékezések menetével, mivel nem a történelmi megközelítést helyezi a középpontba, hanem a gyerekek gondolatmenetére építve viszi előre az előadást. Igyekeztek arra építeni, hogy ebben a felgyorsult világban az emberek gondolkodása is felgyorsult, így a tanulóknak is gyorsan kellett gondolkodniuk. A tanulóink nagyon élvezték az előadást, mivel a mai történelem óránk ráhangolódás fázisában is a pénteken látottakat és hallottakat elevenítettük fel. Az előadás nem csak történelmi megközelítést alkalmazott, hanem tantárgyi kapcsolatokat is erősítette. Az egész előadás központjába a drámapedagógia állt, ezáltal igyekezett az értelmi feldolgozás mellett az érzelmekre is hatni.

Összefoglalva megállapítom, hogy az előadás nagy hatással volt a tanulóinkra, és élvezték, hogy nem mindig a történelmi megközelítést kell alkalmazni, hanem a modernebb, szabadabb szemléletű felfogás új megközelítésbe helyezi a régmúlt eseményeit.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.