Személyes találkozó 2. – A komponens

2018.10.09-10-én Kökényesdre (Románia) látogattunk. A határt Vállaj határátkelőnél léptük át. Az első megállónk Nagykárolyban volt, ahol a Károlyi kastélyt és parkját tekintettük meg. A gyerekek megcsodálták a kastély szobáit, betekintést kaptak a Károlyi család életébe. Innen az utunk Érmindszentre vezetett az Ady Endre Emlék Múzeumba. Itt megtekintettük Ady Endre szülőházát. Megkoszorúztuk nagy költőnk szobrát és egy nyolcadik osztályos tanulónk elszavalta A föl-földobott kő című versét. A következő emlékhely, ahol megálltunk Sződemeteren, a Kölcsey Ferenc Emlék Múzeum volt. Itt megkoszorúztuk Kölcsey Ferenc szobrát és elszavaltuk közösen nemzeti imádságunkat, a Himnuszt. A helybeli tiszteletes úr megható szavakkal emlékezett meg nagy költőnkről, aki számunkra különösen fontos, hisz iskolánk az ő nevét viseli. Majd a város nevezetességeit tekintettük meg. Ezután Aknasugatagra utaztunk a szállodába. A személyes találkozó alkalmával sor került az A-komponens partneriskola megismerése témában tartott előadásra is. Részletesen bemutatásra került az A-komponens partneriskola, amit minden résztvevő érdeklődéssel hallgatott. Mind a gyerekek, mind pedig az oktatók érdeklődve figyelték az előadást. Másnap látogatást tettünk a testvériskolánkban. Sokat beszélgettek a gyerekek, ismerkedtek egymással. Iskolánk tanulói előadták bemutatkozó műsorunkat, amelyre nagyon lelkesen készültek. A máramarosszigeti gyerekek nagy tapssal köszönték meg a műsort. A búcsúzkodás után tovább utaztunk a következő emlékhelyre. Koltón a Petőfi Emlék Múzeumot látogattuk meg, ahol a költő a mézesheteit töltötte Szendrei Júliával. Itt megtekintettük a féltve őrzött Petőfi ereklyéket, meghallgattuk a helyhez kötődő legendákat. A gyerekek a helyhez kötődő emléktárgyakat vásároltak.  A program végén megkoszorúztuk a múzeum parkjában található szobrot. A hazavezető út nagyon jó hangulatban telt el, a gyerekek egy életre szóló élménnyel lettek gazdagabbak.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.