Kulturális program 6. – CSET Zenekar

2018. október 16-án kedden iskolánkba látogatott a CSET zenekar, akik elsősorban kortárs költők megzenésített verseit adják elő. A duó két tagja Csépai Eszter színművésznő, szinkronszínész és filmszínész, valamint Molnár György énekes, dalszerző és gitáros, aki már egy évtizede dolgozik együtt Lackfi Jánossal és Varró Dániellel.

Ez már nem az első látogatásuk volt nálunk, így a gyermekek már felismerték őket. Mai koncertjüket elsősorban a vidámság, a közös éneklés, a mozgás és az interaktivitás jellemezte. Mivel az előadók bevonták az előadásukba a diákokokat, így még jobban élvezték a műveket. A mindennapok során azt tapasztaljuk, hogy a diákoktól távol áll a kortárs irodalom, azonban az előadás nagyban segítette a szakadék szűkülését. Az előadás végig jó hangulatban telt, folyamatos volt a jókedv, a felhőtlen szórakozás.

Az előadás végén valamennyi tanuló azt mondta, hogy nagyon élvezte a műsort, mert interaktív és vidám volt, valamint közelebb is hozta hozzájuk a kortárs irodalmat. A zenekar örömmel állt a diákok rendelkezésére, akik közül sokan közös képeket kértek tőlük, de voltak olyanok is, akik kérdésekkel halmozták el őket.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.