Kulturális program 5. – Színházi előadás

2018. 10. 12-én iskolánkba látogatott a Váci Dunakanyar Színház. A két művész barátságos, kötetlen stílusban ismerkedett meg a gyerekekkel. Közös játékra hívták meg őket. Először a hősökről általánosságban beszélgettek, a mai szuperhősöket vették számba (Pókember. Hulk, Batman, Vasember stb.). Interaktív játék folyt a teremben, a tanulók tevékeny résztvevői voltak az eseményeknek. A hősök felsorolása után érdekes játék következett. A gyerekek csoportokat alakítva, a színészi utasításoknak megfelelően határozták meg, hogy számukra ki az igazi hős. Természetesen a hős gyerekszemmel magas, fiatal, erős, kedves, önfeláldozó.

A művésznő táncbetétekkel színesítette az előadást. Ezzel érzékeltetve, hogy a gondolatokat szavak nélkül, mozdulatokkal is ki lehet fejezni. A felolvasott naplórészletek, az elmondott monológok ezután már az 1956-os forradalom eseményeit elevenítették fel. Nagy Imre beszéde, egy forradalmár visszaemlékezései és az elénekelt dal nagy hatással voltak tanulóinkra. Szívesen játszották el a tüntető tömeget, voltak a forradalmi események résztvevői, reménykedő, majd elkeseredett, emberek. A színészek sokszor alkalmazták a meghökkentés eszközét, ezzel is felkeltve és fenntartva a nézők és egyben szereplőtársak figyelmét. A gyerekek és mi tanárok is érdekesnek találtuk a előadásmódot, és azt, hogy az elhangzott irodalmi szövegeket hogy fűzték egymáshoz a táncbetétek, és lett teljes, egész az előadás. Azt is megfigyelhettük, hogy kevés eszközzel, díszletek nélkül is lehet tartalmas, emlékezetes megemlékezést tartani.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.