Heti foglalkozások 21.

Heti tematikus foglalkozás A komponens

Mai alkalommal folytattuk az önkéntesség fontosságának hangsúlyozását. A diákok saját élményeikről számoltak be, amelyek során ők is valamilyen önkéntes tevékenységet folytattak. Az óra végig nagyon jó hangulatban telt és a vége felé már szinte kötetlen beszélgetés alakult ki.

Heti tematikus foglalkozás B komponens: EU

Mai foglalkozás során az Európai Unió Intézményeivel ismerkedhettek meg a tanulók. Szó volt többek között az Európai Parlament, az Európai Unió Tanácsa valamint az Európai Bizottság felépítéséről és működéséről. A tanulók között néhányan jártasabbak társaiknál ebben a témában.

Német nyelvi foglalkozás

E foglalkozás keretében tovább folytattuk az eddig tanultak ismétlését nyelvtani szabályok megbeszélését. Szókincs bővítés új szavak tanulása, szótárfüzetbe rendezése. A tanult szavakkal mondatok alkotása. Játékos tulajdonság meghatározás tulajdonságok kifejezése. Hallásgyakorlatok.

Magyar nyelv és irodalom tantárgyi fejlesztő foglalkozás

Ezen a foglalkozáson Juhász Gyula Himnusz az emberhez című versét olvastuk el. Gyakoroltuk a kifejező olvasását. Ezután a verset elemeztük csoportmunkában. A feladatok megoldását együtt ellenőriztük. A jó megoldásokért piros pontot kaptak a gyerekek. A csoportmunka során sokat fejlődött az együttműködési képességük, a vers felolvasása közben figyeltek egymásra. A foglalkozás végén meghallgattuk a verset Kozák András színművész előadásában.

Matematika tantárgyi fejlesztő foglalkozás

A foglalkozás első részében átismételtük a szorzótáblát, párokban gyakorolták a gyerekek kérdés – felelet formájában. Majd szöveges feladatokat oldottunk meg. A második részben játékosan gyakoroltuk műveletsorokat, zárójeles feladatokat. A hátralévő időben a testek felszín- és térfogat számításával foglalkoztunk. A végén közösen értékeltük az elért eredményeket, a jól teljesítő tanulókat jutalmaztam.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.