Heti foglalkozások 14.

Tematikus foglalkozás – A komponens

Mai alkalommal egyik tanuló felvetett kérdésével foglalkoztunk, mely arról szólt, hogy az idei labdarúgó – világbajnokságon lesznek-e önkéntesek, illetve kik lehetnek önkéntesek, milyen szakmai – és nyelvi felkészültség szükséges hozzá és milyen feladatokat fognak ellátni.

Tematikus foglalkozás – B komponens

Európai uniós vetélkedőt tartottunk. Fel kellett ismerni a 4 fős csapatoknak az országok zászlóit, autó jeleit, és a kvíz kérdésekre is tudniuk kellett a válaszokat.  Kiderült a verseny végén, hogy milyen sok mindent tanultak a diákok a hetek alatt.

Nyelvi foglalkozás – német

E foglalkozás keretében rövid szöveget alkottunk. Rövid mondatok alkotása képről. Csoportmunka egy-egy adott kép felhasználásával. Csoportonként a szövegek megbeszélése nyelvtani szabályok értelmezése a mondat alkotással kapcsolatosan. A csoportok jutalmazása.

Interaktív feladat a digitális táblán.

Tantárgyi fejlesztés – magyar

Ezen a foglalkozáson feladatsorokat oldottunk meg dokumentum típusú szövegekből. Az első Kutatók éjszakája 2009. Ezt a szöveget az internetről pdf formátumban töltöttük le. Elkészítettük a szöveg vázlatát, igaz és hamis állítások közül kellett választani a gyerekeknek. Szövegmagyarázatokat kellett készíteni idegen szavakhoz. Foglalkozás végén figyelemfelkeltő témacímeket kellett kitalálniuk úgy, hogy figyelembe veszik a fesztivál jellemzőit.

Tantárgyi fejlesztés – matematika

Ezen a foglalkozáson a számítástechnikai teremben a gyerekek önállóan oldották meg a matematika program különböző témaköretit. A témakörök: összeadás-kivonás, kerekítés, osztás egyjegyű osztóval, síkidomok kerülete, területe. A megoldásokat pontoztam. Az összpontszám: 90. Azokat a tanulókat jutalmaztam, akik az összes pont legalább 80 %-át teljesítették.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.