Kézműves foglalkozások 1. – Nagy Eszter

2018. március 08-án Nagy Eszter képzőművész, díjazott alkotó látogatott el intézményünkben. Az EFOP-3.18.-17 „Együtt testvérként a Kisari Iskolával” című projekt keretében kézműves foglalkozáson vettek részt a B-komponensbe bevont és a testvériskola tanulói. Témája az egyik csoportnak egy kevesek által ismert stencil – technika megismertetése volt, a másik csoport a monoprint- technikával ismerkedhettek meg.

Nagy Eszter képzőművész nagyon részletesen elmagyarázta a szükséges eszközök használatát, majd bemutatott különböző technikai fogásokat. Javaslatot tett a színhasználatra.

Ezután rövid idő alatt mindannyiunk ámulatára csodálatos színvilágú nyomatokat készített. A gyerekek nagy izgalommal láttak a munkához. A feladat végrehajtása közben a képzőművésznő folyamatosan figyelemmel kísérte a munkát, javaslataival segítette a kivitelezést. Így percek alatt elkészültek az első alkotások, melyeknek sikere és Nagy Eszter képzőművész dicsérő szavai óriási kedvet, lendületet adtak a további próbálkozásokhoz.

Mindannyiunk számára felejthetetlen élményben volt részünk, miközben hasznos ismereteket tettünk szert. Köszönjük a lehetőséget és azt,  hogy a gyerekek megismerhették ezeket a technikákat.

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.