Heti foglalkozások 4.

Tematikus foglalkozás

A mai alkalommal az önkéntesség fontosságáról beszélgettünk. Szó volt arról is, hogy érettségihez követelmény az Iskolai Közösségi Szolgálat. A tanulók zöme úgy fogalmazott, hogy örömmel vennének részt ilyen önkéntes programokban, ezek szervezésében és lebonyolításában, mivel ezeknek is erős közösségépítő funkciója van.

Tematikus foglalkozás

4.  foglalkozás: Az Európai Unió tagországainak nyelvével ismerkedtünk, majd meghallgattunk és kipróbáltunk néhány eredeti nyelven megszólaló rövid szöveget. A gyerekek nagyon élvezték a különböző nyelveken megszólaló húsvéti jókívánságok meghallgatását.

Nyelvi foglalkozás – német

E foglalkozás alkalmával rövid szöveget alkottunk a családról. Minden tanuló bemutatta a családját. Megbeszéltük a mondatalkotás szabályait, a német mondatalkotás helyes szórendjét. Nyelvtanilag elemeztük a mondatokat. Kijelentő, kérdő mondatokat is alkottunk

A tanulók nagyon aktívak és fegyelmezettek voltak, jó hangulatban telt a foglalkozás.

 Tantárgyi fejlesztés – magyar nyelv és irodalom 

A mai foglalkozáson szövegértési feladatokat oldottunk meg csoportmunkában. A csoportok rendeződése spontán történt. A csoportok a feladatokat közösen oldották meg. Az ellenőrzése tanári felügyelet mellett történt. Az internetes meteorológia és a jó tanácsok macskatartóknak. című szövegeket dolgoztuk fel a gyerekek.

A jó feladatmegoldásért piros pontot kaptak.

 Tantárgyi fejlesztés – matematika

Ezen a foglalkozáson a kerekítés szabályait ismételtük szóban, majd írásban oldottunk meg feladatokat. Ezután egyszerű szöveges feladatokkal foglalkoztunk, az óra végén pedig a mértékegységeket ismételtük át. A jó feladatmegoldásokért piros pontot adtam és a hibákat folyamatosan javítottam!

Könyvjelzőkhöz Közvetlen link.

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.